Petrőczi Éva tollábólHölgyeim és uraim!
Kedves Barátaink!
Ilyenkor, január végén, amikor lassan elfogy belőlünk a karácsonytól kapott „lelki vitamin”, különösen szükségünk van egy kis, akár már tavaszig-elegendő öröm-utánpótlásra. Ilyen élményt kínálnak most nekünk dr. Lipovszky György orvos-természetfotós művei.
Az 1953. október 15-én Balassagyarmaton született, édesanyját korán elveszítő Lipovszky György részben Pesterzsébeten, részben nagyszüleinél, egy Nógrád megyei faluban, Ilinyben nevelkedett. A természet szeretetét igazgatótanító nagyapjától, a nógrádiak egyik „Lámpás”-ától örökölte, a fényképezés fortélyaira pedig mérnök-egyetemi docens édesapja tanítgatta; a laborálás-előhívás trükkjeire történetesen egy lakótelepi fürdőszobában.
A mai, „őzes” Gyuri a nyolcvanas évek közepétől körülbelül tíz esztendeig, ha nem is az őzek rémeként, de vadászként járta hétvégeken és kevés szabad idejében a magyar erdőket. Így pihente ki a Kálló-Erődkürt-Erdőtarcsa lakói gyógyításának szentelt, sokszor emberpróbáló hétköznapokat.
E „Hubertus-évtized” azután – a gazdasági körülmények romlásával – vad- és természetfényképezéssé módosult. Ez a képekben-pihenés, s a nekünk, nézőknek is felkínált nyugalom Lipovszky képein soha nem Disney-stílusban, ha már épp az őzekre összpontosítunk, nem „elbambisított” állat-szereplők és nem giccses növény- és tájfotók közvetítésével lehet a miénk.
E képek alkotója ugyan nagyon messze van még Fekete István Matula Gergelyének életkorától, Gergő bácsi bölcsessége azonban már réges-régen belé költözött. Úgy is fogalmazhatnék: ha Matula valaha is fotómasinát fogott volna a kezébe, ott, a Kis-Balaton vidékén, akkor nagyon hasonló szemléletű képeket készített volna. Ha látványteremtő rokont keresünk Lipovszky György művészetéhez, találhatunk könnyen ilyen alkotót is a magyar vizuális kultúra történetében: Homoki-Nagy István felejthetetlen filmjeit és albumait. Aki, ha köztünk lenne, örömmel fogadná Gyurit.
De dr. Lipovszky György igényes ember, így nem elégedett meg holmi amatőr és alkalmi „kattintgatásokkal”, képi elandalodásokkal, hanem 2013 tavaszára jó diák módjára kijárt egy szabályos fotósiskolát is. Amely ihlet és művészi érzékenység, továbbá választott témájának kellő ismerete nélkül természetesen mit sem érne.
Gyuri lélekindító, látásmódunkat tisztító képeit az utóbbi években a Brno közeli Ustinovban, a Fővárosi Művelődési Házban, a Szegedi Hotel Ibis-ben, az újpesti Benkő István Református Gimnáziumban, s a morvaországi Plumlov várában láthatta a közönség. Mint sok képére versben válaszoló baráti költő, követem most a régi-régi vásári „kép-mutogatók” szokását, s egy-egy fotó elé állva elmondom Önöknek a látványhoz tartozó szöveget.
Mondanom sem kell, hogy két kedvencem az egymást a nagy esőben „kézen-fogó” katicapár, s a tizenharmadik verseskötetem címlapjául és címadó verséül is szolgáló, elfutó őz.
Ígérem, nem vonom el Önöket, nem vonlak el Benneteket sokáig a lényegtől: a képek beszédes szépségétől, a nagybetűs Természet szavaknál sokkal fontosabb és bölcsebb üzeneteitől!
Petrőczi Éva
A mai, „őzes” Gyuri a nyolcvanas évek közepétől körülbelül tíz esztendeig, ha nem is az őzek rémeként, de vadászként járta hétvégeken és kevés szabad idejében a magyar erdőket. Így pihente ki a Kálló-Erődkürt-Erdőtarcsa lakói gyógyításának szentelt, sokszor emberpróbáló hétköznapokat.
E „Hubertus-évtized” azután – a gazdasági körülmények romlásával – vad- és természetfényképezéssé módosult. Ez a képekben-pihenés, s a nekünk, nézőknek is felkínált nyugalom Lipovszky képein soha nem Disney-stílusban, ha már épp az őzekre összpontosítunk, nem „elbambisított” állat-szereplők és nem giccses növény- és tájfotók közvetítésével lehet a miénk.
E képek alkotója ugyan nagyon messze van még Fekete István Matula Gergelyének életkorától, Gergő bácsi bölcsessége azonban már réges-régen belé költözött. Úgy is fogalmazhatnék: ha Matula valaha is fotómasinát fogott volna a kezébe, ott, a Kis-Balaton vidékén, akkor nagyon hasonló szemléletű képeket készített volna. Ha látványteremtő rokont keresünk Lipovszky György művészetéhez, találhatunk könnyen ilyen alkotót is a magyar vizuális kultúra történetében: Homoki-Nagy István felejthetetlen filmjeit és albumait. Aki, ha köztünk lenne, örömmel fogadná Gyurit.
De dr. Lipovszky György igényes ember, így nem elégedett meg holmi amatőr és alkalmi „kattintgatásokkal”, képi elandalodásokkal, hanem 2013 tavaszára jó diák módjára kijárt egy szabályos fotósiskolát is. Amely ihlet és művészi érzékenység, továbbá választott témájának kellő ismerete nélkül természetesen mit sem érne.
Gyuri lélekindító, látásmódunkat tisztító képeit az utóbbi években a Brno közeli Ustinovban, a Fővárosi Művelődési Házban, a Szegedi Hotel Ibis-ben, az újpesti Benkő István Református Gimnáziumban, s a morvaországi Plumlov várában láthatta a közönség. Mint sok képére versben válaszoló baráti költő, követem most a régi-régi vásári „kép-mutogatók” szokását, s egy-egy fotó elé állva elmondom Önöknek a látványhoz tartozó szöveget.
Mondanom sem kell, hogy két kedvencem az egymást a nagy esőben „kézen-fogó” katicapár, s a tizenharmadik verseskötetem címlapjául és címadó verséül is szolgáló, elfutó őz.
Ígérem, nem vonom el Önöket, nem vonlak el Benneteket sokáig a lényegtől: a képek beszédes szépségétől, a nagybetűs Természet szavaknál sokkal fontosabb és bölcsebb üzeneteitől!
Petrőczi Éva
