Nemzeti TáncszínházbanA Nemzeti Táncszínház tisztelettel meghívja Önt és partnerét Eifert János ARS POETICA című kiállításának megnyitójára, amelyet Novák Ferenc, Kossuth-díjas koreográfus nyit meg, 2013. június 4-én, 18 órakor.

Közreműködnek Lőrinc Katalin, Fenyves Márk és Pálosi István táncművészek.

A kiállítás megtekinthető 2013. június 22-ig, minden nap 13:00–18:00-ig, előadás napokon 21:00-ig, június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján pedig egész éjszakás kaland… A kiállítás megtekinthető 2013. június 22-ig, minden nap 13:00–18:00-ig, előadás napokon 21:00-ig, június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján pedig egész éjszakás kaland…
(Nemzeti Táncszínház, H-1014 Budapest, Színház utca 1–3.)

Ars poetica
Számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat, és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. 40 év alatt 44 országból, különböző témákból hatalmas archívumot gyűjtöttem össze. Az amerikai űrközponttól az indiai Tadj Mahalig, neves művészek és politikusok, ismert személyiségek portréitól a technika, tudomány világáig számtalan riportkép, illusztráció, dokumentáció, tudósítás gyűlt össze, amelyekből mindig kiugrik egy-egy sehova nem sorolható, különleges megfogalmazású és üzenetű kép. Néha a véletlen, de legtöbbször a másképpen látás igénye, a kreativitás, a tudatos kísérletezés hozza létre ezeket a képeket. A digitális képalakítás lehetőségei a fotográfus eszköztárát bővítik. Ezekkel a lehetőségekkel én is igyekszem élni.

Eifert János)

János Eifert
Hódmezővásárhely, 1943

Eifert János szakmájának, művészetének itthon és külföldön egyik legismertebb képviselője, meghatározó egyénisége. Munkásságát nem lehet egységes stíluskategóriákba rendezni, sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat. Tánc-, aktfotói, természetképei és diaporámái alapozták meg ismertségét. Tanárként, előadóként, szakíróként és szerkesztőként is jelentős tevékenységet folytat.
Itthon és külföldön 190 (!) önálló kiállítása volt, 700 csoportos kiállításon szerepelt. Műveivel 170 díjat, nagydíjat, különdíjat, diplomát érdemelt ki műveivel. A világ 40 országában fényképezett, ebből és különböző témáiból páratlan értékű archívumot állított össze. Fényképei, képriportjai, írásai rendszeresen jelennek meg a szaksajtóban, hazai és külföldi lapokban, könyvekben, kiadványokban, az elektronikus sajtóban, az Interneten. Filmekben, televíziós műsorokban, színpadi látványként, színházi díszletként gyakran használták fel fotóit, ő maga is gyakran jelent meg különböző film- és TV-műsorokban, saját sorozataiban. Számos fotóalbumhoz, kiállítási katalógushoz írt bevezetőt, előszót, nyitott meg kiállításokat, tartott előadásokat, amelyeknek megírt szövegét dokumentálta.

(Kincses Károly, fotótörténész, muzeológus)

Eifert János világa
Mindannyian beleszülettünk a bárkába. Az idő folyóként fut velünk a túlsó part felé, és kevesen tudják megállítani. Amikor a XIX. században, a fejlődő polgárosodással a fényképezés megszületett, sokan fölkiáltottak: „vége a festészetnek”. Az idő ballagott tovább, és a festészet nem tűnt el. „A fotó képbe merevítette az időt” – jött a következő
aggály. Igen, a dokumentumfényképezésnél, ahol ez volt a szerepe. Csakhogy a fotóművész – bár gépe gyakran a pillanat tört részével dolgozik – idegsejtjeivel alkotja a képet, és kezében a gép csupán engedelmes szolga. Gondolj csak vissza Eifert János fotóira! Az elsuhanó táncosok tovább szövik benned a lépéseket és mozdulatokat. Be sem kell hunynod a szemed, és hallod a zenét, látod a forgás áradatát. Amit Eifert egy képben megfogott, benned hömpölyög tovább. Érzed, már nem egyedül vagy. Nem kilátástalan a rohanás, mert a túlpart távolodik.
Megnézted már Eifert János egyik korai fotóját: „A kertész kezét”? Sártól, naptól, nehéz munkától kérges tenyerek, óvó sátorként fogják körül az elültetett életet. Palánta ez, amely majd a természet romboló hatásai ellen küzd, hogy termést adó növénnyé fejlődjön. Nem tudjuk, megnyeri-e öröktől folytatott harcát, de sorsa iránt nincs kétségünk. Vele az idő bennünk csakugyan megállt. Nem a gép, nem a képet rögzítő mester változtatta a folyamot tóvá, hanem az a művész, aki Eifert János szívében és lelkében fogalmazott. Ő maga a bárka, és arra képes, hogy aki rábízza magát, nem a végzet felé siet. Képei így válnak időtlenné, s hogy ezt a csodát éppen egy korszerű, japán géppel, vagy régi, kisfilmes masinával teszi, csak részletkérdés.
A gondolat fontos, amely a látható világ atomjaiban tárgyiasult, és örökérvényűvé vált.
Tánc, Test és Természet eiferti világgá lényegült benne. Az ő univerzumának nincsenek időbe zárt határai. Végtelen, akár a természet, amely átalakul, és legtöbbször varázslatos arcát mutatja, de sohasem vész el. Az alkotás ott kezdődik, ahol az emberből művész válik. A művész ott folytatódik, ahol az alkotás halhatatlan lesz.
Eifert János nem a lencsén keresztül látja a világot, hanem a világ tolul a lencséje elé. Az alkotó művészi módon válogat a részletekből. A digitális fotózás és a számítógépes kidolgozás ma már sokban segíti a fényképezést, de a művészi előadásmód nemcsak a megmunkálást tükrözi, hanem a meglátást és a válogatást is. Az egyéniség igazán abban bontakozik ki, hogyan érzékeli a környezetét, és a kiállításán ezekből milyen egyéni világot tud fölépíteni.
Ez a teremtő tehetség nem véletlen benne. Hódmezővásárhelyen született, abban a városban, ahol évezrede ez a rend. Ahol a hód-mezei csatában levert kunokat nem űzték el, hanem földet adtak nekik, hogy hazára leljenek; ahol a festőt
a tanya mellől nem zavarták el a gazdák, hanem étellel kínálták, és amikor kiállított, ünneplőbe öltözve megtisztelték a tárlatán. Nem tehetség ez, hanem értékként kapott adottság. Ezzel született Eifert János, aki kincsével mindannyiunk javára gazdálkodik. A Nemzeti Táncszínházban életműve fontosabb darabjait – hangsúlyozottan táncfotóit – mutatja be, majd boldogan üdvözüljük újra szülővárosában, Hódmezővásárhelyen, ahol az Alföldi Galéria ötszáz négyzetméteres kiállítóterében mutatja be életművét. Amit e tájtól, néptől kapott, és világhírűvé alakított, visszaadja nekünk. Kiállításán egymás felé nyújtjuk kezünket. Egy bárkában élünk vele, immár 70 év óta.

(Szenti Tibor)